Joon
Szerencsére sikerült utolérnem Beckyt, és elfelejtetnem vele az egészet. Otthon Kata le-fel járkált a szobában. Mikor beléptem szinte rám ugrott.- Na? - szó nélkül leültem a fotelba, és az asztalon heverő újságokat bámultam. - Joon! Tudom, hogy..
- Nem tudod! Nem tudsz még semmit sem! Felelőtlen vagy! Azért, mert vámpír lettél még nem jelenti azt, hogy mindent megtehetsz! Nem támadhatsz meg valakit, csupán csak bosszúból! Főleg nem úgy, hogy szemtanúk is vannak! Soha nem láttalak még ilyennek! Mi a fene történt veled, Kata? Hogy változhattál meg így egyik percről a másikra? Nem ismerek rád! - miután kiadtam magamból mindent, Katára néztem, aki csak megrökönyödve állt lőttem. Legjobb lesz, ha most kiszellőztetem a fejem - felsóhajtottam, majd elhagytam a lakást. Csak elindultam egyenesen. A nap már lement, és kezdett sötétedni, lassan felkapcsolódnak a lámpák is. Ahogyan lehajtott fejjel sétálgattam, egyre ismerősebbé vált a terep. Mikor felnéztem a házunk előtt álltam. Akaratlanul is felemeltem a kezem és becsengettem. Hamarosan Mir nyitott ajtót. Kérdőn meredt rám, mire csak megrántottam a vállam, és beléptem. Szó nélkül felmentünk a szobába, majd leültünk egymással szemben az ágyra. Csendben meredtünk egymásra, bár néha-néha Mir elkapta a fejét, és mintha kicsit el is pirult volna. Majd egyszer csak erős késztetést éreztem, hogy hozzáérjek. Felemeltem a kezem, és a mutatóujjammal lágyan végigcirógattam azt az édes, puha arcát, mire közelebb csúszott olyannyira, hogy csak pár centiméter volt az arcunk között. Hol a szemembe nézett, hol az ajkaimat bámulta..
- Én.. - kezdte volna, de befogtam a száját.. Rátapasztottam az enyémet. Nem lett volna szabad, hisz ez olyan mintha.. Nem! Ez pont az, hogy megcsalom Katát! De feldühített, és szeretném legalább pár percre elfelejteni azt az egészet. De akkor, majd mit mondok Mirnek? Bocs, de csak egy éjszakára kellettél?! Nem, nem tehetem meg vele! Szeretem őt.. És Katát is..
Mir észrevette, hogy elgondolkodtam, ezért elhúzódott.
- Sajnálom!
- Mir, nem a te hibád.. Én vagyok hülye. Vagyis, na.. Szeretem Katát..
- Értem én.. - halványan elmosolyodott.
- Dehogy érted! Még én sem értem, mi történik velem.. - elhúzta a száját. - Inkább hazamegyek. Holnap beszélünk, jó? - bólintott, majd megöleltem, és leléptem.
Kata
Ledöbbentem Joon szavain, de igaza van. Nagyon is. Egy hülye kis fruska vagyok. Vámpír lettem, de nem tudom kezelni a helyzetet. Előbb meg kellett volna tanulnom mindent. Becky várhat, de most lehet -bár inkább biztos-, hogy Joon nagyon megharagudott rám. Mi van, ha többet szóba sem áll velem? Nem maradhatok itt! Amilyen szerencsétlen vagyok, csak leleplezném a vámpírokat.. Előkerestem egy nagyobb táskát, beledobtam néhány ruhát, és 1 pár sportcipőt. Eltettem az összes pénzt, amit otthon találtam, majd elővettem egy lapot. El akartam Joontól búcsúzni, ám végül csak egy Szeretlek! Kérlek, soha ne felejts el! került a papírra, amit a lakása ajtaja előtt hagytam.Először is el kell hagynom a várost. Talán Koreában maradok, de az is lehet, hogy újra visszatérek Magyarországra. A szüleimhez nem akarok menni, nehogy valami rossz történjen.
Úgy emlékeztem, Joon egyszer azt mondta, az új vámpíroknak 24 órában belül vért kell inniuk, különben meghalnak - kinéztem a taxiból a tömérdek emberre, akik az egyik parkban sétáltak. Hát az nem lesz nehéz..
- Köszönöm! - mondtam miután kiszálltam a járműből, és kifizettem a taxist. Lementem a pláza alatti mélygarázsba, és szerencsémre pont most szállt ki egy ember a kocsijából. Hát elég nagy darab volt, de sebaj.. Szédelegve odamentem.
- Jól van? - kérdezte azonnal. - Hé, jól érzi magát? - megfogta a vállamat, én pedig hirtelen elfordítottam a fejét, és a nyakába haraptam. Olyan volt, mintha feltöltődtem volna energiával, de ekkor eszembe jutott valami. Nekem csak egy kis vérre van szükségem, embert ölni nem akarok! - nagy erővel ellöktem magamtól. A kocsikulcs kiesett a kezéből. Rögtön felkaptam, kinyitottam a zárat, és bepattantam az autóba. Soha nem loptam még semmit, de ezt most muszáj.. - azzal elhajtottam. Nem volt azért olyan buta ötlet megszerezni a jogsit.
Bekapcsoltam a rádiót, hátradöntöttem a fejem, és figyeltem, ahogy szépen lassan elhagyom a várost.
Joon
Egészen a lakásomig szó nélkül hagytam, de tudtam egész végig, hogy Mir követ. Ám mikor megpillantottam egy papírt az ajtónál, el is feledkeztem róla.Szeretlek! Kérlek, soha ne felejts el!
- Ez mi?
- Mi történt? - kérdezte Mir azonnal.
- Nem tudom.. és azt sem, hogy miért! A fenébe! - azzal egy hatalmasat ütöttem az ajtóba.
(Tudom, hogy ez elég gagyi vége lett, de úgy tervezem, ha lesz elég időm, majd írok egy amolyan 2.évad félét. Köszönöm azoknak, akik olvasták! :3)
