23. ~

Kata

Joon karjában pihenve egyszer csak elszundítottam. Álmomban megjelent Min Yeon, ahogy egy szakadék szélén áll. Bár rettentő sötét volt, körülötte valahogy mégis minden.. ragyogott. De nem szellemként álldogált ott. Ember volt, és zokogott.
- Min Yeon? Jól vagy? - kérdeztem aggódóan, majd közelebb léptem. Óvatosan felemelte a fejét. Szemei vérvörösen izzottak.
- Ne gyere közelebb! - utasított remegő hangon.
- M- miért?
- Miért akarsz a mélybe taszítani? Ha hallgattál volna rám, most nem változnál szörnyeteggé! - kiabálta.
- Haltam volna meg, és változtam volna szellemmé, hogy Joon következő barátnőjét kísértsem? Engem különben sem ő ölt meg.. hanem.. hanem.. valaki.. valaki más!
Az utolsó két szó hallatán gúnyosan felkacagott.
- Tudod ki volt az a valaki más? - megrántottam a vállam. - Elmondom, ha leugrasz velem innen - mutatott a szakadék felé.
- Még mit nem?
- Hát jó, akkor megyek egyedül, te pedig soha nem tudod meg, ki volt az..
- Mi a bizonyíték, hogy felébredek?
- Kata.. - megforgatta a szemeit - ..ez csak egy álom... Egyébként meg a kedves kis barátnőd, Becky tette. - kacsintott, majd megragadta a kezemet, és magával rántott a mélybe.

Joon

Kata békésen szunyókált az ölemben, én meg egyre csak azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom neki megtanítani az önkontrollt, hisz' nekem is alig ment. Félek, hogy nem fog sikerülni, és szörnyeteg válik majd belőle. Azt nem engedhetem, az nem történhet meg! Majd egyszer csak felsikolt.
- Héé, mi baj?
- Min Yeon.. én.. szakadék.. és.. Becky! - hebegte, én meg csak értetlenül néztem rá.
- Min Yeon és én leugrott egy szakadékba, ami legalábbis én úgy érzem, hogy azt jelenti többé nem zaklat minket..
- És Becky? - erre nem válaszolt, csak vörösen izzó szemekkel felpattant.
- Ő ölt meg. De biztos nem hagyom annyiban!
- Jó, de most nyugodj meg, és ülj vissza!
- Nem! Megkeresem. Most! - és elindult az ajtó felé, de én elé ugrottam, és megfogtam a vállát.
- Kata! - szeme egyre jobban izzott, és ficánkolni kezdett, hogy elengedjem. Helyette háttal a kanapéra döntöttem, majd mélyen a szemébe néztem. Hirtelen megragadt a tarkómat, és lehúzott magához, hogy megcsókoljon. - Nyugi! - suttogtam.
- Majd hol.. - mielőtt befejezte volna, újra ajkaira tapadtam, de hirtelen elnyomott magától, és fülelni kezdett.
- Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. Ez Becky! - kiáltott fel. Én is fülelni kezdtem. Két lány beszélgetett, és nevetgélt.. De várjunk csak.. Ezek rólam beszélnek.. Mi van? Megtudták, hogy hol lakom? Mire észbe kaptam Kata már nem volt sehol sem, csak egy sikolyt hallottam. Azonnal kirohantam a lakásból, majd le a lépcsőn.

Kata

Nagyon felbosszantott, de valahogy éreztem, hogy Becky tette velem. El akart takarítani az útból, hogy megszerezhesse magának Joont. De nem megy az olyan könnyen, édesem. Tőlem nem lehet csak úgy megszabadulni.  De nem értem Min Yeon miért árulta el nekem. Hisz' utál. De most már akkor soha többé nem fog zaklatni? Mindegy most nem érdekel. Most csakis azzal kell foglalkoznom, hogyan állok bosszút azon a kis ribizlin. Joonnak már majdnem sikerült megnyugtatnia, mikor idegesítő vihogást hallottam meg lentről.
 - Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. - jobban füleltem. - Ez Becky! - felkiáltottam, majd éreztem, ahogyan újra elönt a düh. A fejem szinte lángolt, és úgy éreztem mindjárt kitör, mint egy vulkán. Kezeim remegni kezdtek, majd mikor meghallottam, hogy Joonról beszélnek, feltéptem az ajtót, és lesiettem.
- Mit akarsz itt? - üvöltöttem rá. Meglepődött, és egy kicsit meg is tántorodott.
- Te.. te.. hogyan?
- Én.. én élek. Mit szólsz? Engem nem lehet olyan könnyen elintézni, de téged viszont igen! - ameddig ki nem rohant a másik lány az ajtón, észre sem vettem. Beckyre koncentráltam, és egyre közelebb mentem hozzá. Hegyes szemfogaimat kivillantva rávicsorogtam, mire egy éles sikoly hagyta el a száját, aztán megjelent Joon. Lefogott, még mielőtt darabokra téptem volna a kis ringyót. Az pedig gyorsan elmenekült.
- Engedj el! - toporzékoltam, mint egy óvodás, mire csak még erősebben szorított, míg szépen lassan le nem nyugodtam.
- Mi volt ez? Magadnál vagy? Menj vissza, és nyugodj meg! Én pedig előrekerítem, hogy elfelejtessem vele ezt az egészet. Miért nem tudsz egyszer rám hallgatni? Szurkolj, hogy legalább megtaláljam! Na gyerünk! Menj vissza a lakásba, és kérlek hűtsd le magad! - azzal elillant mellőlem, mint a kámfor.

22. ~

Joon

Méterekről vér szagot éreztem. Egy pillanatra megálltam és belélegeztem egy jó nagy adagot a levegőből. Ez az édes, ínycsiklandó illat.. Kata! - még gyorsabban rohantam. 5 másodperc alatt ott voltam az étterem előtt, de nem láttam sehol senkit. Elindultam a vér szaga után, míg egy kis idő múlva egy zsákutcában, két konténer között megpillantottam Kata testét. Csak feküdt ott. Mozdulatlanul.
- Neeeem! - kiáltottam, ahogy a torkomon kifért, miközben odarohantam hozzá. - Nem! Kata! Ez nem lehet!
Teste szúrásnyomokkal volt tele, világos ruhája pedig csupa vörös vált már.
- Nem halhatsz meg! - arcomon egy könnycsepp gördült le, mikor eszembe jutott valami. Határozott mozdulattal a csuklómba haraptam, és Kata szájára szorítottam.
- Igyál, kicsim! Igyál, kérlek! Soha sem akartam ezt tenni veled, de nincs más választásom, nem halhatsz meg! Szeretlek! - szememből záporként hulltak a könnyeim. Lehajtottam a fejemet, felsóhajtottam, mikor megéreztem, hogy Kata kezd észhez térni.
- Kicsim! - kiáltottam fel, majd jó erősen magamhoz öleltem, és össze-vissza csókoltam a homlokát. Lassan kinyitogatta a szemeit.
- Joon! - mondta mosolyogva, majd a szájához kapott. - Ez..
- Az én vérem..
- Akkor én.. vagy mi történt?
Válaszul csak elfordítottam a fejem.
- Ez.. hát hű! - boldogan felkiáltott, majd megcsókolt, amit most sajnos nem tudtam viszonozni. Azt hittem ki fog akadni és finoman elküld melegebb éghajlatra, de nem. Bár ez hülyeség, hisz' múltkor szinte könyörgött, hogy változtassam át..
- Kérlek, ne haragudj!
- Miért haragudnék? Ne butáskodj! Így talán végre Min Yeon is békén hagy, vagy ha nem akármennyire szellem is, beverem a képét.. - felnevetett.
- Egyébként ki tette ezt veled?
- Menjünk haza.. utána mindent elmesélek.. - segítettem talpra állni, majd hazaballagtunk.

Kata

Egyszer csak a vér szaga csapott meg, és éreztem, hogy valaki a számra nyomta a kezét. Először csak belenyaltam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ez bizony vér, szívni kezdtem. A vörös folyadék szinte felrobbant a számban. Majd egy ismerős hang éles késként hasított a levegőbe, és abban a pillanatban feleszméltem. Lassan kinyitottam a szemeimet.
- Joon! - szólaltam fel mosolyogva, majd gyorsan a számhoz kaptam, hogy megtöröljem. - Ez..
- Az én vérem..
- Akkor én.. vagy mi történt? - kérdőn meredtem rá. Ez azt jelenti, hogy akkor én is vámpírrá változtam, vagy fogok? Hiszen egy vámpír véréből ittam, de én.. meghaltam.. Tehát most feltámadtam, vagy mi.. Joon nem válaszolt, csak oldalra fordította a fejét. Vagyis igen. Vámpír lettem.
- Kérlek, ne haragudj!
- Miért haragudnék? Ne butáskodj! Így talán végre Min Yeon is békén hagy, vagy ha nem akármennyire szellem is, beverem a képét! - felkacagtam.
- Egyébként ki tette ezt veled?
- Menjünk haza.. utána mindent elmesélek.. - elhúztam a számat, majd feltápászkodtunk, és hazamentünk.
Miután minden ruhámat kidobtam a kukába, és vettem egy jó forró fürdőt, elmeséltem Joonnak a mai napomat. Azzal kezdtem, hogy drága Becky a munkatársam lett, és egész nap furcsán kedves volt velem. Majd nem sokkal, miután elváltunk egymástól, valaki leütött, utána pedig egy másik személy, akinek el volt takarva az arca megkéselt.
- Becky volt, igaz? - kérdezte dühösen.
- Nem tudom, igazából csak egy női alakot láttam, az arcát nem..
- És a ruhája?
- Joon, szerinted, hogy figyeljem valakinek a ruháját, miközben épp kést szurkál belém? - akadtam ki.
- Ne haragudj, csak tudod nagyon felbosszantott.. - magához húzott és átölelt, én pedig mellkasába fúrtam a fejemet.
- Ugye tudod, hogy sok mindent tanulnod? - kérdezte hosszas csend után.
- Azt hiszem - felsóhajtottam. - De majd csak holnap.. - felnevetett, majd egy puszit nyomott a fejemre.

21. Új munkatárs

Joon

Reggel, amint Katát felkeltettem átrohantam a saját lakásomba, hogy átöltözzek. Kirámoltam a szekrényem, majd végül egy sötét ing és egy farmer mellett döntöttem. Egész éjszaka azon járt az agyam, hogy mi történt tegnap. De miért? Miért érdekel ennyire? Kezdem azt hinni, hogy azok az érzések, amiket Mir iránt táplálok nem csak puszta testvériség.
- Te hová mész? - kérdezte Kata,amint visszaértem.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. - ásította.
Homlokára nyomtam egy gyengéd csókot, majd leültem az ágyára, és néztem míg öltözik.
- Naa!
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet?
Válaszul nekem hajította lila felsőjét.
Szeretem és nem fogom hagyni, hogy Min Yeon vagy bárki más bántani merje.
Mikor megfordult barna haja félrelibbent, és tisztán láttam tündéri arcát. Mosolya fülig ért. Felálltam és odaléptem hozzá. Tenyeremet a derekára tapasztva közelebb rántottam magamhoz.
- Akarlak! - suttogtam a fülébe.
- De mennem kell dol..
- Most! - azonnal nyakát kezdtem ostromolni. Tiltakozni akart, de mikor szívogatni kezdtem puha bőrét, megadta magát. A szekrénynek nyomtam, mikor eszembe jutott, hogy most nem szabad. Hirtelen elváltam tőle. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss! - felsóhajtott.
- Szeretlek! Este találkozunk. - kezét tarkómra helyezve magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Még sosem csókolt ilyen vadul, de tetszett.

Kata

- Jó reggelt, kicsim! - suttogta egy édes hang a fülembe - Ideje lenne felkelni.
Lassan kinyitogattam a szemeimet, és megpillantottam Joont. Lehúztam magamhoz egy csókra, majd kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőbe.
- Egy pillanat és jövök. - kiáltotta utánam Joon. Nem volt erőm válaszolni.
Belenéztem a tükörbe, és meghátráltam. Az arcom nyúzott volt, a hajam pedig mindenfelé állt. Elég szépen elfeküdtem. A mosdókagyló fölé hajoltam, megnyitottam a csapot és az arcomra fröcsköltem a hideg vizet. Így legalább felébredtem rendesen. Majd a fésűm után nyúltam, hogy ne nézzek már úgy ki, mint akibe belecsapott a kétszázhúsz.
- Te hová mész? - kérdeztem Joontól.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. 
Megpuszilta a homlokomat, és helyet foglalt az ágyamon, én pedig a szekrényemhez ballagtam.
- Naa! - mordultam rá.
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet? - kérdezte, miközben a felsőmet sikeresen leráncigáltam magamról. Felnevettem és nekihajítottam.
Előhalásztam a trikómhoz és a halásznadrágomhoz egy vékonyka kardigánt is, ugyanis aznap reggel elég borús volt az idő. Közben beugrott egy ötlet, hogy egyik nap elmehetnénk a fiúkkal közösen vacsorázni, és akkor meg tudnának ismerni. Vigyorogva megfordultam, hogy szembeforduljak Joonnal. Röpke perc alatt felpattant és mellém sietett, majd egy mozdulattal közelebb húzott magához.
- Akarlak! - búgta szenvedélyesen a fülembe.
- De mennem kell dol..
- Most! - mondta hangosabban, majd a nyakamra tapadt. Tenyeremet a mellkasára tettem, hogy megpróbáljam ellökni magamtól, de nem ment. A szekrénynek lökött, de azzal a mozdulattal el is vált tőlem. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss!- bánatosan felsóhajtottam.
- Szeretlek! Este találkozunk.
Akkor is kívántam az ajkait, ezért tarkójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.
Ahogyan szoktuk, félúton, a kereszteződésénél elváltunk. Én mentem tovább az étterem felé, Joon pedig a másik irányba.
Amikor bementem az étterembe, furcsa érzés fogott el. Mintha egy hang azt súgta volna, valami itt nincs rendben - nagy hévvel berontottam az öltözőbe, és azt hittem menten elájulok, mikor megláttam, hogy drága Rebecca éppen a főnökömmel társalog.
- Jó reggelt!
- Hát én megyek is. Jó munkát, Becky! Viszlát, Kata! - bólintott és elment.
- Mától fogva munkatársak vagyunk. - vigyorogva megölelt.
- Hú, de jó! - motyogtam.
Egész nap figyeltem. Szinte már félelmetesen kedves volt. Mintha a plázában lévő beszélgetésünk meg se történt volna. Felőlem örülhet, gondolhatja, hogy jóban vagyunk, de én akkor sem fogok már rá barátként tekinteni. Egy barát nem csinált volna ilyet.
Ahhoz képest elég jól telt a mai nap. Átöltöztünk, majd bezártunk.
- Hát akkor további szép estét, Kata! - újra kiült arcára az az álszent mosoly, és ismét megölelt. - Holnap találkozunk. - mondta, bár inkább kérdésnek tűnt, amit nem értettem, hisz' persze, hogy találkozunk. Én is dolgozom, meg ő is..
- Szia! - megpróbáltam egy mosolyt erőltetni, de nem lehetett túl hiteles.
Hátat fordítottam neki, és elindultam. Elővettem a telefonom, hogy tárcsázzam Joon számát, ám ekkor egy ütést éreztem meg a tarkómon. A telefon kiesett a kezemből, én pedig a földre rogytam volna, ha nem kap el valaki. Bár így se volt túl jó, mert hirtelen előttem termett egy fekete álarcos férfi.. nem.. várjunk csak.. Egy nő, aki egy határozott mozdulattal a mellkasomba mélyesztett egy éles kést. Oly' könnyedén, mintha vajba szúrta volna. Nem éreztem fájdalmat, csak mikor kihúzta. Majd megismételte újra és újra. Csupán annyira emlékszem még, hogy a fejem a földre hull. Se többre, se kevesebbre. Ugyanis minden elsötétült, nem hallottam és nem éreztem többé semmit.

Joon

Kiszálltam a taxiból, és odalépkedtem az ajtóhoz. Jó, persze azt mondták, hogy nem kell csengetnem, ez ugyanúgy az én házam is, de mindegy, én akkor is csengettem. Pár perc múlva egy kómás fejű Thunder nyitott ajtót.
- 'reggelt! - motyogta, majd vissza felcsoszogott az emeletre.
- Szia Joon-sshi.. Ó, bocsánat.. Joon. - hadarta Mir, mikor meglátott.
Eszembe jutott, hogy múltkor letoltam, hogy ne hívjon így.
- Szia Mir!
Felmentünk a szobánkba, vagyis most már csak az övé. Leültünk az ágyra, mire idegesen elkezdte a takarója sarkát birizgálni.
- Na?
- Hát.. de nekem ez.. kínos..
- Megígérted..
- Tudom.. - lehajtotta a fejét. - Csupán annyi történt, hogy Seungho meg akarta tudni, hogy mi bajom van.. - hosszas hallgatás után újra megszólalt.
- Ezért rohantál fel?
- Nem.. Megmondtam neki, hogy semmi, mire átkarolta a derekamat és közelebb rántott magához..
- Ennyi?
- Nem elég? - kérdezett vissza ijedten.
- De, bocsánat!
Hasra feküdt, és fejét a párnájába fúrta, majd kicsivel később leballagtunk a nappaliba, ahol lassan csatlakoztak hozzánk a többiek is. Egy kis beszélgetés után megreggeliztünk. Hát nem volt igazán ínyemre, de azért lenyomtam egy tál müzlit.
Szinte egész nap beszélgettünk, főleg a múltról. Jó volt feleleveníteni a régi szép időket. Majd egyszer csak megcsörrent a telefonom. Kata hívott. Azonnal felvettem. Beleszóltam, de abban a pillanatban letette.
- Ez fura.. Bocs fiúk,de nekem most mennem kell. Sziasztok! - mondtam és azonnal kirohantam a házból. Éreztem, hogy történt valami. Nem érdekelt, hogy meglátnak-e vagy sem. - Szöulban este is elég nagy a nyüzsgés, szóval ez így elég ironikus. - Futni kezdtem, bár szinte már repültem.