21. Új munkatárs

Joon

Reggel, amint Katát felkeltettem átrohantam a saját lakásomba, hogy átöltözzek. Kirámoltam a szekrényem, majd végül egy sötét ing és egy farmer mellett döntöttem. Egész éjszaka azon járt az agyam, hogy mi történt tegnap. De miért? Miért érdekel ennyire? Kezdem azt hinni, hogy azok az érzések, amiket Mir iránt táplálok nem csak puszta testvériség.
- Te hová mész? - kérdezte Kata,amint visszaértem.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. - ásította.
Homlokára nyomtam egy gyengéd csókot, majd leültem az ágyára, és néztem míg öltözik.
- Naa!
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet?
Válaszul nekem hajította lila felsőjét.
Szeretem és nem fogom hagyni, hogy Min Yeon vagy bárki más bántani merje.
Mikor megfordult barna haja félrelibbent, és tisztán láttam tündéri arcát. Mosolya fülig ért. Felálltam és odaléptem hozzá. Tenyeremet a derekára tapasztva közelebb rántottam magamhoz.
- Akarlak! - suttogtam a fülébe.
- De mennem kell dol..
- Most! - azonnal nyakát kezdtem ostromolni. Tiltakozni akart, de mikor szívogatni kezdtem puha bőrét, megadta magát. A szekrénynek nyomtam, mikor eszembe jutott, hogy most nem szabad. Hirtelen elváltam tőle. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss! - felsóhajtott.
- Szeretlek! Este találkozunk. - kezét tarkómra helyezve magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Még sosem csókolt ilyen vadul, de tetszett.

Kata

- Jó reggelt, kicsim! - suttogta egy édes hang a fülembe - Ideje lenne felkelni.
Lassan kinyitogattam a szemeimet, és megpillantottam Joont. Lehúztam magamhoz egy csókra, majd kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőbe.
- Egy pillanat és jövök. - kiáltotta utánam Joon. Nem volt erőm válaszolni.
Belenéztem a tükörbe, és meghátráltam. Az arcom nyúzott volt, a hajam pedig mindenfelé állt. Elég szépen elfeküdtem. A mosdókagyló fölé hajoltam, megnyitottam a csapot és az arcomra fröcsköltem a hideg vizet. Így legalább felébredtem rendesen. Majd a fésűm után nyúltam, hogy ne nézzek már úgy ki, mint akibe belecsapott a kétszázhúsz.
- Te hová mész? - kérdeztem Joontól.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. 
Megpuszilta a homlokomat, és helyet foglalt az ágyamon, én pedig a szekrényemhez ballagtam.
- Naa! - mordultam rá.
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet? - kérdezte, miközben a felsőmet sikeresen leráncigáltam magamról. Felnevettem és nekihajítottam.
Előhalásztam a trikómhoz és a halásznadrágomhoz egy vékonyka kardigánt is, ugyanis aznap reggel elég borús volt az idő. Közben beugrott egy ötlet, hogy egyik nap elmehetnénk a fiúkkal közösen vacsorázni, és akkor meg tudnának ismerni. Vigyorogva megfordultam, hogy szembeforduljak Joonnal. Röpke perc alatt felpattant és mellém sietett, majd egy mozdulattal közelebb húzott magához.
- Akarlak! - búgta szenvedélyesen a fülembe.
- De mennem kell dol..
- Most! - mondta hangosabban, majd a nyakamra tapadt. Tenyeremet a mellkasára tettem, hogy megpróbáljam ellökni magamtól, de nem ment. A szekrénynek lökött, de azzal a mozdulattal el is vált tőlem. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss!- bánatosan felsóhajtottam.
- Szeretlek! Este találkozunk.
Akkor is kívántam az ajkait, ezért tarkójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.
Ahogyan szoktuk, félúton, a kereszteződésénél elváltunk. Én mentem tovább az étterem felé, Joon pedig a másik irányba.
Amikor bementem az étterembe, furcsa érzés fogott el. Mintha egy hang azt súgta volna, valami itt nincs rendben - nagy hévvel berontottam az öltözőbe, és azt hittem menten elájulok, mikor megláttam, hogy drága Rebecca éppen a főnökömmel társalog.
- Jó reggelt!
- Hát én megyek is. Jó munkát, Becky! Viszlát, Kata! - bólintott és elment.
- Mától fogva munkatársak vagyunk. - vigyorogva megölelt.
- Hú, de jó! - motyogtam.
Egész nap figyeltem. Szinte már félelmetesen kedves volt. Mintha a plázában lévő beszélgetésünk meg se történt volna. Felőlem örülhet, gondolhatja, hogy jóban vagyunk, de én akkor sem fogok már rá barátként tekinteni. Egy barát nem csinált volna ilyet.
Ahhoz képest elég jól telt a mai nap. Átöltöztünk, majd bezártunk.
- Hát akkor további szép estét, Kata! - újra kiült arcára az az álszent mosoly, és ismét megölelt. - Holnap találkozunk. - mondta, bár inkább kérdésnek tűnt, amit nem értettem, hisz' persze, hogy találkozunk. Én is dolgozom, meg ő is..
- Szia! - megpróbáltam egy mosolyt erőltetni, de nem lehetett túl hiteles.
Hátat fordítottam neki, és elindultam. Elővettem a telefonom, hogy tárcsázzam Joon számát, ám ekkor egy ütést éreztem meg a tarkómon. A telefon kiesett a kezemből, én pedig a földre rogytam volna, ha nem kap el valaki. Bár így se volt túl jó, mert hirtelen előttem termett egy fekete álarcos férfi.. nem.. várjunk csak.. Egy nő, aki egy határozott mozdulattal a mellkasomba mélyesztett egy éles kést. Oly' könnyedén, mintha vajba szúrta volna. Nem éreztem fájdalmat, csak mikor kihúzta. Majd megismételte újra és újra. Csupán annyira emlékszem még, hogy a fejem a földre hull. Se többre, se kevesebbre. Ugyanis minden elsötétült, nem hallottam és nem éreztem többé semmit.

Joon

Kiszálltam a taxiból, és odalépkedtem az ajtóhoz. Jó, persze azt mondták, hogy nem kell csengetnem, ez ugyanúgy az én házam is, de mindegy, én akkor is csengettem. Pár perc múlva egy kómás fejű Thunder nyitott ajtót.
- 'reggelt! - motyogta, majd vissza felcsoszogott az emeletre.
- Szia Joon-sshi.. Ó, bocsánat.. Joon. - hadarta Mir, mikor meglátott.
Eszembe jutott, hogy múltkor letoltam, hogy ne hívjon így.
- Szia Mir!
Felmentünk a szobánkba, vagyis most már csak az övé. Leültünk az ágyra, mire idegesen elkezdte a takarója sarkát birizgálni.
- Na?
- Hát.. de nekem ez.. kínos..
- Megígérted..
- Tudom.. - lehajtotta a fejét. - Csupán annyi történt, hogy Seungho meg akarta tudni, hogy mi bajom van.. - hosszas hallgatás után újra megszólalt.
- Ezért rohantál fel?
- Nem.. Megmondtam neki, hogy semmi, mire átkarolta a derekamat és közelebb rántott magához..
- Ennyi?
- Nem elég? - kérdezett vissza ijedten.
- De, bocsánat!
Hasra feküdt, és fejét a párnájába fúrta, majd kicsivel később leballagtunk a nappaliba, ahol lassan csatlakoztak hozzánk a többiek is. Egy kis beszélgetés után megreggeliztünk. Hát nem volt igazán ínyemre, de azért lenyomtam egy tál müzlit.
Szinte egész nap beszélgettünk, főleg a múltról. Jó volt feleleveníteni a régi szép időket. Majd egyszer csak megcsörrent a telefonom. Kata hívott. Azonnal felvettem. Beleszóltam, de abban a pillanatban letette.
- Ez fura.. Bocs fiúk,de nekem most mennem kell. Sziasztok! - mondtam és azonnal kirohantam a házból. Éreztem, hogy történt valami. Nem érdekelt, hogy meglátnak-e vagy sem. - Szöulban este is elég nagy a nyüzsgés, szóval ez így elég ironikus. - Futni kezdtem, bár szinte már repültem.