23. ~

Kata

Joon karjában pihenve egyszer csak elszundítottam. Álmomban megjelent Min Yeon, ahogy egy szakadék szélén áll. Bár rettentő sötét volt, körülötte valahogy mégis minden.. ragyogott. De nem szellemként álldogált ott. Ember volt, és zokogott.
- Min Yeon? Jól vagy? - kérdeztem aggódóan, majd közelebb léptem. Óvatosan felemelte a fejét. Szemei vérvörösen izzottak.
- Ne gyere közelebb! - utasított remegő hangon.
- M- miért?
- Miért akarsz a mélybe taszítani? Ha hallgattál volna rám, most nem változnál szörnyeteggé! - kiabálta.
- Haltam volna meg, és változtam volna szellemmé, hogy Joon következő barátnőjét kísértsem? Engem különben sem ő ölt meg.. hanem.. hanem.. valaki.. valaki más!
Az utolsó két szó hallatán gúnyosan felkacagott.
- Tudod ki volt az a valaki más? - megrántottam a vállam. - Elmondom, ha leugrasz velem innen - mutatott a szakadék felé.
- Még mit nem?
- Hát jó, akkor megyek egyedül, te pedig soha nem tudod meg, ki volt az..
- Mi a bizonyíték, hogy felébredek?
- Kata.. - megforgatta a szemeit - ..ez csak egy álom... Egyébként meg a kedves kis barátnőd, Becky tette. - kacsintott, majd megragadta a kezemet, és magával rántott a mélybe.

Joon

Kata békésen szunyókált az ölemben, én meg egyre csak azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom neki megtanítani az önkontrollt, hisz' nekem is alig ment. Félek, hogy nem fog sikerülni, és szörnyeteg válik majd belőle. Azt nem engedhetem, az nem történhet meg! Majd egyszer csak felsikolt.
- Héé, mi baj?
- Min Yeon.. én.. szakadék.. és.. Becky! - hebegte, én meg csak értetlenül néztem rá.
- Min Yeon és én leugrott egy szakadékba, ami legalábbis én úgy érzem, hogy azt jelenti többé nem zaklat minket..
- És Becky? - erre nem válaszolt, csak vörösen izzó szemekkel felpattant.
- Ő ölt meg. De biztos nem hagyom annyiban!
- Jó, de most nyugodj meg, és ülj vissza!
- Nem! Megkeresem. Most! - és elindult az ajtó felé, de én elé ugrottam, és megfogtam a vállát.
- Kata! - szeme egyre jobban izzott, és ficánkolni kezdett, hogy elengedjem. Helyette háttal a kanapéra döntöttem, majd mélyen a szemébe néztem. Hirtelen megragadt a tarkómat, és lehúzott magához, hogy megcsókoljon. - Nyugi! - suttogtam.
- Majd hol.. - mielőtt befejezte volna, újra ajkaira tapadtam, de hirtelen elnyomott magától, és fülelni kezdett.
- Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. Ez Becky! - kiáltott fel. Én is fülelni kezdtem. Két lány beszélgetett, és nevetgélt.. De várjunk csak.. Ezek rólam beszélnek.. Mi van? Megtudták, hogy hol lakom? Mire észbe kaptam Kata már nem volt sehol sem, csak egy sikolyt hallottam. Azonnal kirohantam a lakásból, majd le a lépcsőn.

Kata

Nagyon felbosszantott, de valahogy éreztem, hogy Becky tette velem. El akart takarítani az útból, hogy megszerezhesse magának Joont. De nem megy az olyan könnyen, édesem. Tőlem nem lehet csak úgy megszabadulni.  De nem értem Min Yeon miért árulta el nekem. Hisz' utál. De most már akkor soha többé nem fog zaklatni? Mindegy most nem érdekel. Most csakis azzal kell foglalkoznom, hogyan állok bosszút azon a kis ribizlin. Joonnak már majdnem sikerült megnyugtatnia, mikor idegesítő vihogást hallottam meg lentről.
 - Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. - jobban füleltem. - Ez Becky! - felkiáltottam, majd éreztem, ahogyan újra elönt a düh. A fejem szinte lángolt, és úgy éreztem mindjárt kitör, mint egy vulkán. Kezeim remegni kezdtek, majd mikor meghallottam, hogy Joonról beszélnek, feltéptem az ajtót, és lesiettem.
- Mit akarsz itt? - üvöltöttem rá. Meglepődött, és egy kicsit meg is tántorodott.
- Te.. te.. hogyan?
- Én.. én élek. Mit szólsz? Engem nem lehet olyan könnyen elintézni, de téged viszont igen! - ameddig ki nem rohant a másik lány az ajtón, észre sem vettem. Beckyre koncentráltam, és egyre közelebb mentem hozzá. Hegyes szemfogaimat kivillantva rávicsorogtam, mire egy éles sikoly hagyta el a száját, aztán megjelent Joon. Lefogott, még mielőtt darabokra téptem volna a kis ringyót. Az pedig gyorsan elmenekült.
- Engedj el! - toporzékoltam, mint egy óvodás, mire csak még erősebben szorított, míg szépen lassan le nem nyugodtam.
- Mi volt ez? Magadnál vagy? Menj vissza, és nyugodj meg! Én pedig előrekerítem, hogy elfelejtessem vele ezt az egészet. Miért nem tudsz egyszer rám hallgatni? Szurkolj, hogy legalább megtaláljam! Na gyerünk! Menj vissza a lakásba, és kérlek hűtsd le magad! - azzal elillant mellőlem, mint a kámfor.