2012. november 11., vasárnap

24. END

Joon

Szerencsére sikerült utolérnem  Beckyt, és elfelejtetnem vele az egészet. Otthon Kata le-fel járkált a szobában. Mikor beléptem szinte rám ugrott.
- Na? - szó nélkül leültem a fotelba, és az asztalon heverő újságokat bámultam. - Joon! Tudom, hogy..
- Nem tudod! Nem tudsz még semmit sem! Felelőtlen vagy! Azért, mert vámpír lettél még nem jelenti azt, hogy mindent megtehetsz! Nem támadhatsz meg valakit, csupán csak bosszúból! Főleg nem úgy, hogy szemtanúk is vannak! Soha nem láttalak még ilyennek! Mi a fene történt veled, Kata? Hogy változhattál meg így egyik percről a másikra? Nem ismerek rád! - miután kiadtam magamból mindent, Katára néztem, aki csak megrökönyödve állt lőttem. Legjobb lesz, ha most kiszellőztetem a fejem - felsóhajtottam, majd elhagytam a lakást. Csak elindultam egyenesen. A nap már lement, és kezdett sötétedni, lassan felkapcsolódnak a lámpák is. Ahogyan lehajtott fejjel sétálgattam, egyre ismerősebbé vált a terep. Mikor felnéztem a házunk előtt álltam. Akaratlanul is felemeltem a kezem és becsengettem. Hamarosan Mir nyitott ajtót. Kérdőn meredt rám, mire csak megrántottam a vállam, és beléptem. Szó nélkül felmentünk a szobába, majd leültünk egymással szemben az ágyra. Csendben meredtünk egymásra, bár néha-néha Mir elkapta a fejét, és mintha kicsit el is pirult volna. Majd egyszer csak erős késztetést éreztem, hogy hozzáérjek. Felemeltem a kezem, és a mutatóujjammal lágyan végigcirógattam azt az édes, puha arcát, mire közelebb csúszott olyannyira, hogy csak pár centiméter volt az arcunk között. Hol a szemembe nézett, hol az ajkaimat bámulta..
- Én.. - kezdte volna, de befogtam a száját.. Rátapasztottam az enyémet. Nem lett volna szabad, hisz ez olyan mintha.. Nem! Ez pont az, hogy megcsalom Katát! De feldühített, és szeretném legalább pár percre elfelejteni azt az egészet. De akkor, majd mit mondok Mirnek? Bocs, de csak egy éjszakára kellettél?! Nem, nem tehetem meg vele! Szeretem őt.. És Katát is..
Mir észrevette, hogy elgondolkodtam, ezért elhúzódott.
- Sajnálom!
- Mir, nem a te hibád.. Én vagyok hülye. Vagyis, na.. Szeretem Katát..
- Értem én.. - halványan elmosolyodott.
- Dehogy érted! Még én sem értem, mi történik velem.. - elhúzta a száját. - Inkább hazamegyek. Holnap beszélünk, jó? - bólintott, majd megöleltem, és leléptem.

Kata

Ledöbbentem Joon szavain, de igaza van. Nagyon is. Egy hülye kis fruska vagyok. Vámpír lettem, de nem tudom kezelni a helyzetet. Előbb meg kellett volna tanulnom mindent. Becky várhat, de most lehet -bár inkább biztos-, hogy Joon nagyon megharagudott rám. Mi van, ha többet szóba sem áll velem? Nem maradhatok itt! Amilyen szerencsétlen vagyok, csak leleplezném a vámpírokat.. Előkerestem egy nagyobb táskát, beledobtam néhány ruhát, és 1 pár sportcipőt. Eltettem az összes pénzt, amit otthon találtam, majd elővettem egy lapot. El akartam Joontól búcsúzni, ám végül csak egy Szeretlek! Kérlek, soha ne felejts el! került a papírra, amit a lakása ajtaja előtt hagytam.
Először is el kell hagynom a várost. Talán Koreában maradok, de az is lehet, hogy újra visszatérek Magyarországra. A szüleimhez nem akarok menni, nehogy valami rossz történjen.
Úgy emlékeztem, Joon egyszer azt mondta, az új vámpíroknak 24 órában belül vért kell inniuk, különben meghalnak - kinéztem a taxiból a tömérdek emberre, akik az egyik parkban sétáltak. Hát az nem lesz nehéz..
- Köszönöm! - mondtam miután kiszálltam a járműből, és kifizettem a taxist. Lementem a pláza alatti mélygarázsba, és szerencsémre pont most szállt ki egy ember a kocsijából. Hát elég nagy darab volt, de sebaj.. Szédelegve odamentem.
- Jól van? - kérdezte azonnal. - Hé, jól érzi magát? - megfogta a vállamat, én pedig hirtelen elfordítottam a  fejét, és a nyakába haraptam. Olyan volt, mintha feltöltődtem volna energiával, de ekkor eszembe jutott valami. Nekem csak egy kis vérre van szükségem, embert ölni nem akarok! - nagy erővel ellöktem magamtól. A kocsikulcs kiesett a kezéből. Rögtön felkaptam, kinyitottam a zárat, és bepattantam az autóba. Soha nem loptam még semmit, de ezt most muszáj.. - azzal elhajtottam. Nem volt azért olyan buta ötlet megszerezni a jogsit.
Bekapcsoltam a rádiót, hátradöntöttem a fejem, és figyeltem, ahogy szépen lassan elhagyom a várost.

Joon

Egészen a lakásomig szó nélkül hagytam, de tudtam egész végig, hogy Mir követ. Ám mikor megpillantottam egy papírt az ajtónál, el is feledkeztem róla.
Szeretlek! Kérlek, soha ne felejts el!
- Ez mi? 
- Mi történt? - kérdezte Mir azonnal.
- Nem tudom.. és azt sem, hogy miért! A fenébe! - azzal egy hatalmasat ütöttem az ajtóba.





(Tudom, hogy ez elég gagyi vége lett, de úgy tervezem, ha lesz elég időm, majd írok egy amolyan 2.évad félét. Köszönöm azoknak, akik olvasták! :3)

2012. október 30., kedd

23. ~

Kata

Joon karjában pihenve egyszer csak elszundítottam. Álmomban megjelent Min Yeon, ahogy egy szakadék szélén áll. Bár rettentő sötét volt, körülötte valahogy mégis minden.. ragyogott. De nem szellemként álldogált ott. Ember volt, és zokogott.
- Min Yeon? Jól vagy? - kérdeztem aggódóan, majd közelebb léptem. Óvatosan felemelte a fejét. Szemei vérvörösen izzottak.
- Ne gyere közelebb! - utasított remegő hangon.
- M- miért?
- Miért akarsz a mélybe taszítani? Ha hallgattál volna rám, most nem változnál szörnyeteggé! - kiabálta.
- Haltam volna meg, és változtam volna szellemmé, hogy Joon következő barátnőjét kísértsem? Engem különben sem ő ölt meg.. hanem.. hanem.. valaki.. valaki más!
Az utolsó két szó hallatán gúnyosan felkacagott.
- Tudod ki volt az a valaki más? - megrántottam a vállam. - Elmondom, ha leugrasz velem innen - mutatott a szakadék felé.
- Még mit nem?
- Hát jó, akkor megyek egyedül, te pedig soha nem tudod meg, ki volt az..
- Mi a bizonyíték, hogy felébredek?
- Kata.. - megforgatta a szemeit - ..ez csak egy álom... Egyébként meg a kedves kis barátnőd, Becky tette. - kacsintott, majd megragadta a kezemet, és magával rántott a mélybe.

Joon

Kata békésen szunyókált az ölemben, én meg egyre csak azon gondolkodtam, hogy hogyan fogom neki megtanítani az önkontrollt, hisz' nekem is alig ment. Félek, hogy nem fog sikerülni, és szörnyeteg válik majd belőle. Azt nem engedhetem, az nem történhet meg! Majd egyszer csak felsikolt.
- Héé, mi baj?
- Min Yeon.. én.. szakadék.. és.. Becky! - hebegte, én meg csak értetlenül néztem rá.
- Min Yeon és én leugrott egy szakadékba, ami legalábbis én úgy érzem, hogy azt jelenti többé nem zaklat minket..
- És Becky? - erre nem válaszolt, csak vörösen izzó szemekkel felpattant.
- Ő ölt meg. De biztos nem hagyom annyiban!
- Jó, de most nyugodj meg, és ülj vissza!
- Nem! Megkeresem. Most! - és elindult az ajtó felé, de én elé ugrottam, és megfogtam a vállát.
- Kata! - szeme egyre jobban izzott, és ficánkolni kezdett, hogy elengedjem. Helyette háttal a kanapéra döntöttem, majd mélyen a szemébe néztem. Hirtelen megragadt a tarkómat, és lehúzott magához, hogy megcsókoljon. - Nyugi! - suttogtam.
- Majd hol.. - mielőtt befejezte volna, újra ajkaira tapadtam, de hirtelen elnyomott magától, és fülelni kezdett.
- Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. Ez Becky! - kiáltott fel. Én is fülelni kezdtem. Két lány beszélgetett, és nevetgélt.. De várjunk csak.. Ezek rólam beszélnek.. Mi van? Megtudták, hogy hol lakom? Mire észbe kaptam Kata már nem volt sehol sem, csak egy sikolyt hallottam. Azonnal kirohantam a lakásból, majd le a lépcsőn.

Kata

Nagyon felbosszantott, de valahogy éreztem, hogy Becky tette velem. El akart takarítani az útból, hogy megszerezhesse magának Joont. De nem megy az olyan könnyen, édesem. Tőlem nem lehet csak úgy megszabadulni.  De nem értem Min Yeon miért árulta el nekem. Hisz' utál. De most már akkor soha többé nem fog zaklatni? Mindegy most nem érdekel. Most csakis azzal kell foglalkoznom, hogyan állok bosszút azon a kis ribizlin. Joonnak már majdnem sikerült megnyugtatnia, mikor idegesítő vihogást hallottam meg lentről.
 - Mi baj?
- Nem hallod? Ezt az idióta viháncolást? Ez.. - jobban füleltem. - Ez Becky! - felkiáltottam, majd éreztem, ahogyan újra elönt a düh. A fejem szinte lángolt, és úgy éreztem mindjárt kitör, mint egy vulkán. Kezeim remegni kezdtek, majd mikor meghallottam, hogy Joonról beszélnek, feltéptem az ajtót, és lesiettem.
- Mit akarsz itt? - üvöltöttem rá. Meglepődött, és egy kicsit meg is tántorodott.
- Te.. te.. hogyan?
- Én.. én élek. Mit szólsz? Engem nem lehet olyan könnyen elintézni, de téged viszont igen! - ameddig ki nem rohant a másik lány az ajtón, észre sem vettem. Beckyre koncentráltam, és egyre közelebb mentem hozzá. Hegyes szemfogaimat kivillantva rávicsorogtam, mire egy éles sikoly hagyta el a száját, aztán megjelent Joon. Lefogott, még mielőtt darabokra téptem volna a kis ringyót. Az pedig gyorsan elmenekült.
- Engedj el! - toporzékoltam, mint egy óvodás, mire csak még erősebben szorított, míg szépen lassan le nem nyugodtam.
- Mi volt ez? Magadnál vagy? Menj vissza, és nyugodj meg! Én pedig előrekerítem, hogy elfelejtessem vele ezt az egészet. Miért nem tudsz egyszer rám hallgatni? Szurkolj, hogy legalább megtaláljam! Na gyerünk! Menj vissza a lakásba, és kérlek hűtsd le magad! - azzal elillant mellőlem, mint a kámfor.

2012. október 19., péntek

22. ~

Joon

Méterekről vér szagot éreztem. Egy pillanatra megálltam és belélegeztem egy jó nagy adagot a levegőből. Ez az édes, ínycsiklandó illat.. Kata! - még gyorsabban rohantam. 5 másodperc alatt ott voltam az étterem előtt, de nem láttam sehol senkit. Elindultam a vér szaga után, míg egy kis idő múlva egy zsákutcában, két konténer között megpillantottam Kata testét. Csak feküdt ott. Mozdulatlanul.
- Neeeem! - kiáltottam, ahogy a torkomon kifért, miközben odarohantam hozzá. - Nem! Kata! Ez nem lehet!
Teste szúrásnyomokkal volt tele, világos ruhája pedig csupa vörös vált már.
- Nem halhatsz meg! - arcomon egy könnycsepp gördült le, mikor eszembe jutott valami. Határozott mozdulattal a csuklómba haraptam, és Kata szájára szorítottam.
- Igyál, kicsim! Igyál, kérlek! Soha sem akartam ezt tenni veled, de nincs más választásom, nem halhatsz meg! Szeretlek! - szememből záporként hulltak a könnyeim. Lehajtottam a fejemet, felsóhajtottam, mikor megéreztem, hogy Kata kezd észhez térni.
- Kicsim! - kiáltottam fel, majd jó erősen magamhoz öleltem, és össze-vissza csókoltam a homlokát. Lassan kinyitogatta a szemeit.
- Joon! - mondta mosolyogva, majd a szájához kapott. - Ez..
- Az én vérem..
- Akkor én.. vagy mi történt?
Válaszul csak elfordítottam a fejem.
- Ez.. hát hű! - boldogan felkiáltott, majd megcsókolt, amit most sajnos nem tudtam viszonozni. Azt hittem ki fog akadni és finoman elküld melegebb éghajlatra, de nem. Bár ez hülyeség, hisz' múltkor szinte könyörgött, hogy változtassam át..
- Kérlek, ne haragudj!
- Miért haragudnék? Ne butáskodj! Így talán végre Min Yeon is békén hagy, vagy ha nem akármennyire szellem is, beverem a képét.. - felnevetett.
- Egyébként ki tette ezt veled?
- Menjünk haza.. utána mindent elmesélek.. - segítettem talpra állni, majd hazaballagtunk.

Kata

Egyszer csak a vér szaga csapott meg, és éreztem, hogy valaki a számra nyomta a kezét. Először csak belenyaltam. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ez bizony vér, szívni kezdtem. A vörös folyadék szinte felrobbant a számban. Majd egy ismerős hang éles késként hasított a levegőbe, és abban a pillanatban feleszméltem. Lassan kinyitottam a szemeimet.
- Joon! - szólaltam fel mosolyogva, majd gyorsan a számhoz kaptam, hogy megtöröljem. - Ez..
- Az én vérem..
- Akkor én.. vagy mi történt? - kérdőn meredtem rá. Ez azt jelenti, hogy akkor én is vámpírrá változtam, vagy fogok? Hiszen egy vámpír véréből ittam, de én.. meghaltam.. Tehát most feltámadtam, vagy mi.. Joon nem válaszolt, csak oldalra fordította a fejét. Vagyis igen. Vámpír lettem.
- Kérlek, ne haragudj!
- Miért haragudnék? Ne butáskodj! Így talán végre Min Yeon is békén hagy, vagy ha nem akármennyire szellem is, beverem a képét! - felkacagtam.
- Egyébként ki tette ezt veled?
- Menjünk haza.. utána mindent elmesélek.. - elhúztam a számat, majd feltápászkodtunk, és hazamentünk.
Miután minden ruhámat kidobtam a kukába, és vettem egy jó forró fürdőt, elmeséltem Joonnak a mai napomat. Azzal kezdtem, hogy drága Becky a munkatársam lett, és egész nap furcsán kedves volt velem. Majd nem sokkal, miután elváltunk egymástól, valaki leütött, utána pedig egy másik személy, akinek el volt takarva az arca megkéselt.
- Becky volt, igaz? - kérdezte dühösen.
- Nem tudom, igazából csak egy női alakot láttam, az arcát nem..
- És a ruhája?
- Joon, szerinted, hogy figyeljem valakinek a ruháját, miközben épp kést szurkál belém? - akadtam ki.
- Ne haragudj, csak tudod nagyon felbosszantott.. - magához húzott és átölelt, én pedig mellkasába fúrtam a fejemet.
- Ugye tudod, hogy sok mindent tanulnod? - kérdezte hosszas csend után.
- Azt hiszem - felsóhajtottam. - De majd csak holnap.. - felnevetett, majd egy puszit nyomott a fejemre.

2012. október 13., szombat

21. Új munkatárs

Joon

Reggel, amint Katát felkeltettem átrohantam a saját lakásomba, hogy átöltözzek. Kirámoltam a szekrényem, majd végül egy sötét ing és egy farmer mellett döntöttem. Egész éjszaka azon járt az agyam, hogy mi történt tegnap. De miért? Miért érdekel ennyire? Kezdem azt hinni, hogy azok az érzések, amiket Mir iránt táplálok nem csak puszta testvériség.
- Te hová mész? - kérdezte Kata,amint visszaértem.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. - ásította.
Homlokára nyomtam egy gyengéd csókot, majd leültem az ágyára, és néztem míg öltözik.
- Naa!
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet?
Válaszul nekem hajította lila felsőjét.
Szeretem és nem fogom hagyni, hogy Min Yeon vagy bárki más bántani merje.
Mikor megfordult barna haja félrelibbent, és tisztán láttam tündéri arcát. Mosolya fülig ért. Felálltam és odaléptem hozzá. Tenyeremet a derekára tapasztva közelebb rántottam magamhoz.
- Akarlak! - suttogtam a fülébe.
- De mennem kell dol..
- Most! - azonnal nyakát kezdtem ostromolni. Tiltakozni akart, de mikor szívogatni kezdtem puha bőrét, megadta magát. A szekrénynek nyomtam, mikor eszembe jutott, hogy most nem szabad. Hirtelen elváltam tőle. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss! - felsóhajtott.
- Szeretlek! Este találkozunk. - kezét tarkómra helyezve magához rántott és szenvedélyesen megcsókolt. Még sosem csókolt ilyen vadul, de tetszett.

Kata

- Jó reggelt, kicsim! - suttogta egy édes hang a fülembe - Ideje lenne felkelni.
Lassan kinyitogattam a szemeimet, és megpillantottam Joont. Lehúztam magamhoz egy csókra, majd kikászálódtam az ágyból és bementem a fürdőbe.
- Egy pillanat és jövök. - kiáltotta utánam Joon. Nem volt erőm válaszolni.
Belenéztem a tükörbe, és meghátráltam. Az arcom nyúzott volt, a hajam pedig mindenfelé állt. Elég szépen elfeküdtem. A mosdókagyló fölé hajoltam, megnyitottam a csapot és az arcomra fröcsköltem a hideg vizet. Így legalább felébredtem rendesen. Majd a fésűm után nyúltam, hogy ne nézzek már úgy ki, mint akibe belecsapott a kétszázhúsz.
- Te hová mész? - kérdeztem Joontól.
- Beugrom a fiúkhoz..
- É-hhem.. 
Megpuszilta a homlokomat, és helyet foglalt az ágyamon, én pedig a szekrényemhez ballagtam.
- Naa! - mordultam rá.
- Mi az? Nem csodálhatom, az én szépségemet? - kérdezte, miközben a felsőmet sikeresen leráncigáltam magamról. Felnevettem és nekihajítottam.
Előhalásztam a trikómhoz és a halásznadrágomhoz egy vékonyka kardigánt is, ugyanis aznap reggel elég borús volt az idő. Közben beugrott egy ötlet, hogy egyik nap elmehetnénk a fiúkkal közösen vacsorázni, és akkor meg tudnának ismerni. Vigyorogva megfordultam, hogy szembeforduljak Joonnal. Röpke perc alatt felpattant és mellém sietett, majd egy mozdulattal közelebb húzott magához.
- Akarlak! - búgta szenvedélyesen a fülembe.
- De mennem kell dol..
- Most! - mondta hangosabban, majd a nyakamra tapadt. Tenyeremet a mellkasára tettem, hogy megpróbáljam ellökni magamtól, de nem ment. A szekrénynek lökött, de azzal a mozdulattal el is vált tőlem. - Ne haragudj! Nem akarom, hogy miattam elkéss!- bánatosan felsóhajtottam.
- Szeretlek! Este találkozunk.
Akkor is kívántam az ajkait, ezért tarkójánál fogva magamhoz húztam és megcsókoltam.
Ahogyan szoktuk, félúton, a kereszteződésénél elváltunk. Én mentem tovább az étterem felé, Joon pedig a másik irányba.
Amikor bementem az étterembe, furcsa érzés fogott el. Mintha egy hang azt súgta volna, valami itt nincs rendben - nagy hévvel berontottam az öltözőbe, és azt hittem menten elájulok, mikor megláttam, hogy drága Rebecca éppen a főnökömmel társalog.
- Jó reggelt!
- Hát én megyek is. Jó munkát, Becky! Viszlát, Kata! - bólintott és elment.
- Mától fogva munkatársak vagyunk. - vigyorogva megölelt.
- Hú, de jó! - motyogtam.
Egész nap figyeltem. Szinte már félelmetesen kedves volt. Mintha a plázában lévő beszélgetésünk meg se történt volna. Felőlem örülhet, gondolhatja, hogy jóban vagyunk, de én akkor sem fogok már rá barátként tekinteni. Egy barát nem csinált volna ilyet.
Ahhoz képest elég jól telt a mai nap. Átöltöztünk, majd bezártunk.
- Hát akkor további szép estét, Kata! - újra kiült arcára az az álszent mosoly, és ismét megölelt. - Holnap találkozunk. - mondta, bár inkább kérdésnek tűnt, amit nem értettem, hisz' persze, hogy találkozunk. Én is dolgozom, meg ő is..
- Szia! - megpróbáltam egy mosolyt erőltetni, de nem lehetett túl hiteles.
Hátat fordítottam neki, és elindultam. Elővettem a telefonom, hogy tárcsázzam Joon számát, ám ekkor egy ütést éreztem meg a tarkómon. A telefon kiesett a kezemből, én pedig a földre rogytam volna, ha nem kap el valaki. Bár így se volt túl jó, mert hirtelen előttem termett egy fekete álarcos férfi.. nem.. várjunk csak.. Egy nő, aki egy határozott mozdulattal a mellkasomba mélyesztett egy éles kést. Oly' könnyedén, mintha vajba szúrta volna. Nem éreztem fájdalmat, csak mikor kihúzta. Majd megismételte újra és újra. Csupán annyira emlékszem még, hogy a fejem a földre hull. Se többre, se kevesebbre. Ugyanis minden elsötétült, nem hallottam és nem éreztem többé semmit.

Joon

Kiszálltam a taxiból, és odalépkedtem az ajtóhoz. Jó, persze azt mondták, hogy nem kell csengetnem, ez ugyanúgy az én házam is, de mindegy, én akkor is csengettem. Pár perc múlva egy kómás fejű Thunder nyitott ajtót.
- 'reggelt! - motyogta, majd vissza felcsoszogott az emeletre.
- Szia Joon-sshi.. Ó, bocsánat.. Joon. - hadarta Mir, mikor meglátott.
Eszembe jutott, hogy múltkor letoltam, hogy ne hívjon így.
- Szia Mir!
Felmentünk a szobánkba, vagyis most már csak az övé. Leültünk az ágyra, mire idegesen elkezdte a takarója sarkát birizgálni.
- Na?
- Hát.. de nekem ez.. kínos..
- Megígérted..
- Tudom.. - lehajtotta a fejét. - Csupán annyi történt, hogy Seungho meg akarta tudni, hogy mi bajom van.. - hosszas hallgatás után újra megszólalt.
- Ezért rohantál fel?
- Nem.. Megmondtam neki, hogy semmi, mire átkarolta a derekamat és közelebb rántott magához..
- Ennyi?
- Nem elég? - kérdezett vissza ijedten.
- De, bocsánat!
Hasra feküdt, és fejét a párnájába fúrta, majd kicsivel később leballagtunk a nappaliba, ahol lassan csatlakoztak hozzánk a többiek is. Egy kis beszélgetés után megreggeliztünk. Hát nem volt igazán ínyemre, de azért lenyomtam egy tál müzlit.
Szinte egész nap beszélgettünk, főleg a múltról. Jó volt feleleveníteni a régi szép időket. Majd egyszer csak megcsörrent a telefonom. Kata hívott. Azonnal felvettem. Beleszóltam, de abban a pillanatban letette.
- Ez fura.. Bocs fiúk,de nekem most mennem kell. Sziasztok! - mondtam és azonnal kirohantam a házból. Éreztem, hogy történt valami. Nem érdekelt, hogy meglátnak-e vagy sem. - Szöulban este is elég nagy a nyüzsgés, szóval ez így elég ironikus. - Futni kezdtem, bár szinte már repültem.

2012. szeptember 30., vasárnap

20. Sós, fémes és fura

Joon

Nem sokkal később, hogy elküldtem az SMS-t, Mir hívott is.
- Szia! - támadtam le azonnal.
- Szia! Ezt.. nem szeretném.. vagyis nem igazán telefontéma..
- Akkor?
- Hát ha annyira tudni szeretnéd..
- Igen! - vágtam rá.
- Holnap, ha ráérsz akkor gyere el.
- Úgy lesz.
- Szia. - mielőtt én is elköszöntem volna tőle, lerakta.
Jó, holnap megtudom, de akkor is zavar, hogy még mindig nem tudom mi van vele. De nem azért vagyok vele ilyen, mert megtudtam, hogy szeret. Mindig is aggódtam érte, hisz' olyan mintha a testvérem lenne. - nyitok be a lépcsőházba, majd egy hangos 'Héj!'-t hallok.
- Óó, bocsánat! - vigyorgok Katára.
- Ugyan, már hozzászoktam. - nevetve megcsókolt, majd megindultunk felfelé a lépcsőn. Boldogan meséli el a napját, én pedig csak arra tudok gondolni, mi történhetett a maknae és a leader között.
- Figyeelsz? - megbökdösi az oldalam.
- Öhm.. persze.
- Látom.. - szemét forgatva beront a lakásába.

Kata

Úgy tűnik nálunk hagyománnyá vált, hogy egymásnak lökdössük az ajtót.
- Óó, bocsánat! - mondta széles mosollyal Joon.
- Ugyan, már hozzászoktam. - viháncolva megcsókoltam. Elmeséltem neki, hogy egész nap csak a plázában császkáltam, és rendesen bevásároltam. Majd megemlítettem a Beckyvel való találkozásunkat is, de azt nem, hogy egy csöppet kiosztottam.
- Figyeelsz? - fúrom ujjamat az oldalába.
- Öhm.. persze.
- Látom..
Ledobtam a ruhákkal teli szatyrokat a kanapéra, és én is lehuppantam rá.
- Elkalandoztam. Ne haragudj, kicsim! - letérdelt mellém és egy lágy csókot lehelt a számra, mire elvigyorodtam. Miért nem tudok rád soha haragudni?  - mosolyogva hátradöntöttem a földön és csípőjére ülve csókolni kezdtem.
- A fiúk már szeretnék, ha bemutatnálak nekik. Holnap ráérsz?
- Sajnos dolgozom.. - húztam el a számat. - De talán holnapután.
- Rend.. - mielőtt befejezte volna, ismét ajkaira tapadtam.
 Óvatosan elváltam ajkaitól, és felegyenesedtem.
- Ugye sosem fogsz elhagyni? - kérdeztem, közben pedig visszaültem a kanapéra.
- Ez meg miféle buta kérdés?
- Akiről mesélte, mikor elkalandoztál.. - forgattam meg újra a szemeimet - Becky, azt mondta meg fog szerezni.. Téged. Na meg, hogy hogyan lehet Lee Joonak, egy ilyen ronda, semmirekellő barátnője, mint én? - elszomorodva lehajtottam a fejem.
- Hmm.. mi a vércsoportja a lánynak? - megnyalta a száját.
- Joon! - elmosolyodtam és belebokszoltam a vállába.
- Te az enyém vagy és örökké szeretni foglak!
- Te pedig az enyém, és nem adlak senkinek! - húztam ki magam.
Felmászott rám és az ölembe ült.
- Fordítva jobban nézne ki, de mindegy.. - nevetett, majd mélyen a szemembe nézett.
- Szeretlek - suttogtam, mire vadul tépni kezdte ajkaimat.

Joon

- Szeretlek - motyogta, én pedig azonnal dús ajkaira tapadtam.
- Mhm.. most komolyan mi a vércsoportja? Őő.. Beckynek?
- Nem tudom - felnevetett.
- Várj itt, ha nem akarsz hányni.. - elmosolyodtam, majd átmentem a saját lakásomba. Betrappoltam a konyhába és kinyitottam a hatalmas fehér hűtőszekrényemet.
- Szent Isten! - kiáltott fel Kata meglepetten, bár inkább ijedtnek tűnt. Játékosan kiszámoltam melyiket vegyem ki a vérrel teli tömérdek tasak közül.
- Mondtam, hogy maradj! - akaratlanul is elnevettem magam arckifejezésén. - De egyébként, nyugi nem öltem meg senkit. Csupán csak.. kölcsönvettem a kórházból - közöltem vigyorogva. Kihúzta az egyik széket az asztal alól, lelült rá, majd kezeit álla alá helyezve meredt rám.
- Oké! - vállat vontam.
A konyhaszekrény legfelső fiókjából előszedtem egy ollót, gyorsan kinyitottam és inni kezdtem. Közben végig az arcát figyeltem. Inkább érdeklődve, mint undorodva figyelt.
- M- megkóstolhatom? - összevonta a szemöldökét, és egy kicsit oldalra hajtotta a fejét.
Majdnem kiköptem, mikor meghallotam mit szeretne.
- Biztos vagy benne?
Bólintott.
- Hát jó - levettem a polcról egy poharat és öntöttem egy keveset bele. - Tessék.
Szó nélkül belekortyolt, majd nyammogni kezdett.
- Na?
- Sós.. fémes.. fura.. - felpillantott rám, majd lehúzta az egészet, mintha csak víz lenne benne.


2012. szeptember 29., szombat

19. Álom

Kata

Becky nagyon sok mindent mesélt, és kiderült az is, hogy teljesen odáig van Lee Joonért. Ami vicces, hiszen ő az én barátom. Majdnem felnevettem, mikor azt mondta, hogy bármi áron megfogja magának szerezni. Egyébként furcsa, hogy pár pillanat alatt mennyire meg lehet gyűlölni egy személyt, ugyanis mikor már nem bírtam tovább és közöltem vele, hogy Lee Joon a pasim csak viháncolva annyit mondott:
- Jó vicc, Kata! Pont a te pasid lenne? Na nevettess már, kérlek!
- Nem muszáj elhinni. - kacsintottam rá.
- Jajj, ne haragudj! Nem azért, mert nem vagy aranyos, meg minden, de na.. Nyugodtan állíthatjuk, hogy vannak nálad sokkal szebb lányok is. - kezével meglibbentette a haját - Miért pont veled jönne össze? Ugyan, ne találj ki bolondságokat..
- Igazad van, Becky! - vigyorogtam rá. - Nem vagyok szép, nincs jó alakom, nincs sok pénzem.. de legalább nem vagyok egy beképzelt, öntelt, elkényeztetett kis ribanc fanpicsa, mint te! Hová tűnt a régi éned? Mi a fene lett veled? - kiáltottam rá, mire mindenki ránk szegezte a tekintetét.
Hátat fordítottam neki és kisiettem a plázából. Egyenesen hazafelé vettem az irányt.

Joon

Bár külön érkeztünk, de együtt mentünk haza. Mondjuk nem túl jó megfogalmazás ez így, hisz' én már nem velük lakom, de mindegy. Tehát együtt mentünk haza.
- Te Joon, nem akarod nekünk bemutatni a barátnődet? - kérdezte G.O, miután mindnyájan helyet foglaltunk a nappaliban.
- Nem tudom merjem-e elhozni hozzátok..
- Jól van, hyung! - forgatta meg a szemeit Thunder.
- Csak vicceltem. Majd egyik nap eljövünk, ígérem. - elmosolyogtam, mire a tübbiek éljenezni kezdtek, kivéve Mirt.
- Remek.. - motyogta a padlót mustrálva.
- Hozok valamit inni - pattant fel Seungho.
- Megyek veled - sietett utána a maknae.
Már lassan tíz perce, hogy kimentek. Nem hiszem, hogy olyan sokáig tartana kinyitni a hűtőt és kivenni belőle öt üveg ásványvizet, ezért fülelni kezdtem.
- .. Semmi.. hagyjál..
- .. Ugyan már.. Mir!.. Mondd el..
- Nem igaz? - bökdösött meg vigyorogva G.O.
- Öhm.. de, igen. - visszamosolyogtam, bár fogalmam sem volt miről beszélnek.
Újra fülelni kezdtem.
- .. M-mégis mit.. mit csinálsz? - azzal a kis maknae kitrappolt a konyhából, majd fel az emeletre.
Felugrottam, hogy utánamegyek,és megkérdezem, hogy mi történt, amiért így felrohant.

Mir

Felrohantam a szobámba és becsaptam magam mögött az ajtót, úgy hogy az majdnem kiesett a helyéről, de nem érdekelt. Ne érjen senki se hozzám, csak akkor, ha az a valaki Joon. - rávetődtem az ágyra és fejemet a párnába fúrtam. - Ami végül is képtelenség, hiszen Katát szereti... - morogtam magamban továbbra is. Majd hirtelen egy - még a pólón keresztül is hideg - kezet éreztem meg a derekamon.
- Mi a baj? - hallottam meg egy ismerős hangot, mire felkaptam a fejem.
- N-nincs s-semmi.. Miért?
- Akkor miért siettél ennyire és vágtad be úgy azt az ajtót?
- Nem érdekes.. - belenéztem barna szemibe, de kár volt. Elvesztem bennük és valahogy semerre sem találtam a kiutat. Hideg ujjaival megcirógatta az arcomat, amitől libabőrös lettem. Közelebb hajolt hozzám és lágyan megcsókolt. Hátamra fordultam és magamra húztam. Óvatosan ráült a csípőmre és ujjai a pólóm alá vándoroltak, mikor eszembe jutott Kata.
- Ezt.. nem.. lenne.. szabad..
- Nyugalom! - suttogta Joon, majd folytatta az előző munkáját és lassan leráncigálta rólam a felsőmet, majd eldobta a szoba egyik végébe. Azonnal rátámadt a hasamra és beborította apró, édes csókjaival, amiktől ismét jólesően kirázott a hideg. Miután végzett, levette magáról is a pólóját, és mikor megakart fordítani, felriadtam. Lihegve néztem körbe a szobámban, de Joon nem volt sehol sem, és még mindig rajtam volt a felsőm is. Felkaptam az éjjeliszekrényemről a telefonomat.
- Kaptam egy SMS-t.. - motyogtam, majd megnyitottam.
Mi történt a konyhában? Kérlek hívj fel, vagy valami. :) Joon
- Óh.. ezek szerint az egészet csak álmodtam.. Nem baj, Lee Joon. Álmomban legalább az enyém vagy. - ajkamba haraptam, és visszadőltem a párnáim közé.

2012. szeptember 21., péntek

18. Ismerős

Joon

Egész éjszaka mellette voltam és azon törtem a fejem, hogyan állíthatnám meg Min Yeont.. Csak egy dolog járt a fejemben, de nem!
- Nem foglak olyanná változtatni, mint amilyen én vagyok! - suttogtam, miközben arcát cirógattam.
- Pedig nincs más választás.. - óvatosan kinyitotta a szemeit.
Felkeltem az ágyról és az ablakhoz mentem még mielőtt valami olyat mondok, amit nagyon megbánnék. Kinyitottam és beleszippantottam a rajta beáramló friss, reggeli levegőbe, majd lassan visszasétáltam és újra lehuppantam Kata mellé.
- Ezt meg sem hallottam. - néztem rá szúrós szemekkel. - Egyébként... Jól vagy? Nem szédülsz vagy valami?
- Jól vagyok, nyugi! - elmosolyodott és adott egy puszit a számra. Majd a szekrényéhez tipegett, és előhalászott belőle két ruhadarabot, amit rögtön magára is vett.
- Na? - vigyorogva pördült egyet.
- Gyönyörű vagy! - odasiettem hozzá és megcsókoltam.
- Egy frászt! - a tükör elé állt és igazgatni kezdte magát. - A hajam is összevissza áll.. és nézd! Milyen táskásak a szemeim is.. Jézusom!
- Most fejezd be!
- Jóó, bocsi.. - lesütötte a szemeit.
Legszívesebben vele lettem volna egész nap, de sajnos mennem kellett. Megbeszéltem Seunghoval, hogy 11-re náluk leszek és együtt megyünk be a stúdióba, hogy felvegyük az új dalt.

Kata

- Nem foglak olyanná változtatni, mint amilyen én vagyok! - suttogta Joon.
- Pedig nincs más választás..- amint kimondtam szemei egy másodperc alatt tűzpirossá változtak, mintha lángolnának. Felugrott és az ablakhoz sietett. A hűs szellő az én arcomat is megcsapta. Ha Joon nem öl meg, akkor Min Yeon úgyis megteszi. Megfogok halni, és ha lehet választani inkább vámpírként - ha lehet így fogalmazni - élek tovább, minthogy koporsóba tegyenek és eltemessenek. Nem fogja feladni.. Szépen, lassan addig kínoz, míg bele nem halok. Tudom, érzem..
- Ezt meg sem hallottam. - újra egy lecsillapodott, barna szempárral néztem farkasszemet, bár hangján hallatszott a düh. -  Egyébként... Jól vagy? Nem szédülsz vagy valami?
- Jól vagyok, nyugi! - elmosolyodtam. Ha átváltoztatnál nem kellene ennyit aggódnod.
Miután felöltöztem, - és megtárgyaltuk Joonnal, hogy neki szanaszét álló hajjal, táskás szemekkel is tetszem - elment, mert ma elég sok dolga lesz. Én bedobtam egy szendvicset, majd úgy gondoltam elmegyek vásárolni, úgyis régen voltam már.
A hatalmas pláza közepén üldögélve egyszer csak odajött hozzám egy szőkésbarna hajú, középmagas lány.
- Kata! - kiáltotta a nevemet. Adott két puszit, majd meg is ölelt, én pedig csak döbbenten néztem rá.
- Ahj, nem ismersz meg, igaz? Régen rövid, fekete hajam volt, meg fogszabályzó, szemüveg.. - megforgatta a szemeit a számomra még mindig ismeretlen lány. Hirtelen felpattantam.
- Becky! Jajj, ne haragudj, hogy nem ismertelek meg!
Eszembe jutott, hogy mikor még Magyarországon laktunk eljött hozzám egy Rebecca nevű angol cserediák. Nagyon jóban voltunk. Sokat meséltem neki Koreáról, és megbeszéltük, hogy egyszer együtt eljövünk. Igen ám, csak mi kb. 1 évre rá tényleg ideköltöztünk a szüleimmel, és Beckyvel valahogy megszakadt a kapcsolatunk.

Joon

Múltkor azt mondták nem kell se kopognom, se csengetnem, ezért csak besétáltam. Rögtön egy félmeztelen Mirrel találtam magam szemben.
- Joon!
- Szia Mir! - vigyorogtam. - Múltkor azt mondtátok..
- Tudom.. Szia! - egyik kezével intett, majd gyorsan eltűnt a konyhába.
- Többiek? - kérdeztem, miközben utánasiettem.
- Elmentek.. - az órámra pillantottam. Elkéstem?
- Te miért nem mentél? - megvonta a vállát.
- Gondoltam megvárlak.. - kivett a hűtőből egy vizes palackot. - Mindjárt keresek egy pólót és akkor mehetünk is. - elmosolyodott, majd kiment a helyiségből.
Nagyon aranyos volt. Egész úton be nem állt a szája. Nem értettem mi történhetett vele ebben a pár napban, de nem bántam. Sőt! Kifejezetten örültem neki. Csak vigyorogva figyeltem, ahogy mesél és a kezével hadonászik. Nagyon édes volt.