11. Valami nincs rendben

Kata

Mikor kinyitottam a szememet már világos volt a szobában, tehát reggel. Megtapogattam magam mellett az ágyat, de nem találtam senkit sem. Beleszagoltam a levegőbe és kajaszag csapta meg az orromat. Kimentem a konyhába.
- Jó reggelt! - köszöntött azonnal egy csókkal.
- Hmm.. neked is! - vigyorodtam el. - Rántotta? Nyamiii!
- Foglalj helyet, mindjárt viszem!
Bólintottam és elsétáltam az asztalhoz, majd leültem. Kis idő múlva ott termett a reggelivel, majd ő is lehuppant velem szemben.
- Na? - kérdezte izgatottam, mikor bekaptam az első falatot.
- Fúúj! Mi ez a förtelem?
- Nem ízlik? - érdeklődött kétségbeesve.
- Dehogyisnem, te buta! Isteni!
- Mit ijesztgetsz, asszony?
- Asszony? - nevettem fel hangosan, mire csak elmosolyodott.
Egész végig némán figyelte, ahogy eszem. Mikor végeztem, felpattant és kivitte a tányért, majd el is mosogatott.
- De kis ügyes vagy. - adtam egy puszit az arcára.
- Most ha tudnék, szerintem elpirulnék. - mondta a lehető legédesebben.
Nem sokáig maradtam, mert próbára kellett mennie.
Otthon átöltöztem, majd lementem elmentem sétálni. Végül egy parkban kötöttem ki. Elég kihalt volt. Rajtam kívül talán 2 ember lézengett még. elméláztam egy kicsit. Gondolkodtam az élet nagy dolgain. Egyszer csak megcsörrent a telefonom. Ismeretlen...
- Igen? - szóltam bele,de válasz nem jött. - Ki az? - mint ahogy a horrorfilmekben lenni szokott,hangos sistergés hallatszott csak. Nevetve kinyomtam. A pasim vámpír,egy idióta szellemlány zaklat. Ettől már nem ijedek meg. - felálltam és elmentem a munkahelyemre. De ezúttal nem dolgozni,hanem ebédelni.

Joon

Mikor már kezdett világosodni, felkeltem és összedobtam egy kis reggelit.
- Jó reggelt! - köszöntem, majd megcsókoltam.
- Hmm.. neked is! - mosolygott. - Rántotta? Nyamiii!
- Foglalj helyet, mindjárt viszem!
Bólintott egyet, majd elment és helyet foglalt az asztalnál.
- Na?
- Fúúj! Mi ez a förtelem?
- Nem ízlik?
- Dehogyisnem, te buta! Isteni!
- Mit ijesztgetsz, asszony?
- Asszony? - felkacagott én meg csak elmosolyodtam.
Csendben figyeltem minden egyes mozdulatát, szívének minden egyes dobbanását. Mikor végzett kivittem a tányért és el is mostam.
- De kis ügyes vagy. - monda és kaptam egy puszit is.
- Most ha tudnék, szerintem elpirulnék.

A próbateremben még nem volt senki sem, ezért a kanapéhoz sétáltam. Egy kis nyugalom! - amint ledőltem volna, megjöttek a többiek. Fantasztikus!
Köszöntöttük egymást, megbeszéltünk pár dolgot, majd nekiálltunk. Csak 3 órát voltunk, amint végeztünk sietve összeszedtem a cuccaimat.
- Hova sietsz ennyire? - kérdezte G.O. nevetve.
- Óóó,biztos a kiskutyájához!
- Fogd be, Seungho!
- Most miért nem mondod el nekik?
- Miiiit? - kérdezte Thunder.
- Van barátnőm, Katának hívják. Ennyi! Na sziasztok!
- Gratulálunk! - mondták vigyorogva.  - Sziaaa!
Mir nem szólt semmit, csak leesett állal meredt rám.
- Sz-szia! - végül ennyit tudott csak kinyögni.

Kata

Ebéd közben is kaptam egy ugyanolyan sokatmondó telefonhívást. Ugyanúgy nevetve kinyomtam. Mikor következőleg is csörgött a telefonom, nem néztem a kijelzőt csak felvettem és beleszóltam.
- Mi értelme hívnod, ha egy árva szót nem szólsz?
- De ha egyszer nem hagysz szóhoz jutni.. - mondta egy édes hang a vonal másik végén.
- Joon! Ne haragudj! Azt hittem, hogy.. mindegy.
- Merre vagy?
- Éppen hazafelé tartok, az étteremből.
- Várj! Oda megyek én is. - mielőtt szóltam volna bármit is letette.
Kimentem az étterem elé, 5 percet, de talán még annyit sem kellett várnom. Már messziről integettem neki, de mintha észre sem vett volna. Elővette a telefonját és azzal kezdett el babrálni. Közben kaptam egy SMS-t, tőle. Menj! Otthon találkozunk. Felnéztem rá, bólintott és újra elfordult.
Sietve elindultam hazafelé. Mi történhetett, amiért ilyen volt?
Bementem a lakásomba, bezártam az ajtót és leültem a kanapéra.

Joon

Már fél úton járhattam, mikor észrevettem, hogy valaki jön utánam. Ismerős könnyed léptek voltak, de nem tudtam rájönni, hogy ki lehet az. Nagyjából 20 méterre megpillantottam Katát, ahogy vadul integet. Gyorsan írtam neki egy üzenetet, hogy menjen haza. Félő pillantást vetett rám, mire bólintottam és elfordultam. Vártam míg lefordul az utcánkba. Amíg álltam az a személy - aki követett - is megállt. Elindultam a park felé, de inkább arra a részre, ahol sokan voltak. Megálltam és körbenéztem.
- Mir? - kérdeztem, mikor megláttam egy ismerős alakot.
- Á, szia Joon! - vigyorgott bárgyún.
- Hogy kerülsz ide?
- Csak sétálgatok..
Újra körbenéztem.

- Te.. te voltál aki követett? - érdeklődtem.
- Én nem követtelek, Joon-sshi.. - elpirult.
- Ne hívj már így! Mi a baj, Mir?
- Se-semmi..
Megforgattam a szemeimet és elhúztam messze a tömegtől, majd leültünk egy padra.
- Látom, hogy van valami bajod. Kérlek, mondd el!
- Azt nem tehetem..
- Dehogyisnem!
- De nem! Légy szíves, hagyj! - felpattant és elfutott.
Nem értem ezt a gyereket. Valami nincs rendben. De miért követett? - felálltam és hazamentem.